Mindenszentek, Halottak napja

Hamarosan itt van Mindenszentek és a Halottak napja (november 1 és 2.) Sok embernek nehézséget okozhat, hogy ilyenkor még erősebben előjönnek a fájó emlékek szeretteik elvesztésével kapcsolatban, és ez újból felbolygathatja a lelküket. Újra szembesülni kell szeretteink hiányával és az elmúlással. Ahogyan emlékezünk, az megmutatja a halállal, elmúlással kapcsolatos viszonyunkat is. A szertartások/rítusok segítik a könnyebb feldolgozást és az elfogadást - és bár szeretteink testben már nem lehetnek velünk, lélekben és a szívünkben örökké velünk maradnak. A hárítás, érzelmek elfojtása, gyász/veszteség fel nem dolgozása rendkívül sok energiát vehet el, ha túl sokáig, évekig tart, a gyászolót rabságban tarthatja és ez értékes éveket vehet el a saját életéből: hiszen a túl sokáig gyászoló személy a saját élete helyett a bánatba temetkezik, elhunyt szerette(i) és a veszteség iránti elkeseredettség köti le minden gondolatát. Természetesen a gyászfeldolgozásban is lehet segítséget kérni, és időre van szükség, hogy végbemenjen ez a folyamat. Az emberek különféleképpen dolgozzák fel a gyászt, amibe sok minden szerepet játszhat, és hát a különböző kultúrák is különféleképpen állnak hozzá a halálhoz. Általánosan azonban egy évet szoktak "gyászévnek" megnevezni.

Ezt a novemberi időszakot kihasználhatjuk arra, hogy mi magunk is elcsendesedünk, gyertyát gyújtunk, szeretettel emlékezünk halottainkra, megadjuk nekik a tiszteletet, felidézzük a régmúlt emlékeit és átgondoljuk, hogy miért lehetünk hálásak neki? vagy az életnek, amiért (több éven át) életünk részesei lehettek. Miket tanulhattunk tőlük? Tudom, vannak halálok/veszteségek, amiket nagyon nehéz elfogadnunk, pl. gyermek halála, hozzátartozónk erőszakos/hirtelen halála, de hinnünk kell benne, hogy minden élet értelmes és bizonyos céllal jött létre/vétetett el. Vannak dolgok, amik jóval túlmutatnak a mi földi világunkon. A feldolgozásban és továbblépésben fontos szerepet tölt be a hit!

Idézzük fel, koncentráljunk arra, hogy milyen szeretetteljes pillanatokban osztoztunk? Mit lehetett volna másképp csinálni? És ebből nem bűntudati kérdést csinálni, hanem levonni a konzekvenciát a saját életünkre vonatkozóan, pl. érdemes volt a haragot éveken át tartogatunk magunkban, vagy tehettünk volna mi magunk lépést egy helyzet tisztázására? A megbocsátás is nagyon fontos. Az élet gyorsan telik, tán észre se vesszük. Ilyenkor a mindennapi nagy rohanásban az elmúlással kapcsolatos viszonyunkon, a saját életünk célján is elgondolkodhatunk: vajon mennyire teljes és értelmes életet élünk? Elhunyt szeretteink is annak örülnének, ha látnának, hogy mi, akik még itt maradtunk a Földön, boldogok vagyunk. Hogy volt értelme továbbadniuk az életet, mert mi az őseink tiszteletére is a legjobbat hozzuk ki belőle.

Akit mélyen érint ez az időszak, ha vannak jóbarátok/családtagok/ismerősök, érdemes velük is együtt lenni, beszélgetni, fényképalbumot nézegetni, kellemes emlékeket közösen felidézni, hogy a gyászolók ne maradjanak egyedül a fájdalmukkal. Érdemes átgondolniuk nekik azt is már előre, hogy mi esne jól ezen a napon? Mindenkinek meg lehet a saját rítusa, ami megnyugtatja őt, legyen ez akár sírrendezés, gyertyagyújtás, anno a szeretett személlyel közösen csinált tevékenység vagy számukra kedves helyek felkeresése akár. És ilyenkor kicsit még az előttünk élt őseinkről is megemlékezhetünk, még ha személyesen nem is ismertük őket, de létezésük mind hozzájárulás volt ehhez a világhoz és az életünkhöz, amiért hálásak lehetünk. 

"Halottak napja - a békességé. Az élőké. Hiszen azok, akik ha le is hunyták szemüket, de szeretetünkben megmaradtak - nem haltak meg. Bennünk élnek tovább." Fodor Sándor

írta:  Muskovits Krisztina