LélekÖsvény

Bemutatkozás

" Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, felébred" - Carl Gustav Jung


Szeretettel köszöntöm az oldalamon!

Muskovits Krisztina vagyok.

1979-ben születtem. Bölcsész és pedagógus végzettségem megszerzése után tanárként dolgoztam, de egyre jobban foglalkoztatott az emberi lélek, viselkedés. A lelkem hívásának egy idő után már nem tudtam ellenállni, ezért elvégeztem később a pszichológia szakot is (ELTE, 2007-2012. Tanácsadó pszichológus; illetve iskolapszichológusi végzettségeket szereztem) és pszichológusként helyezkedtem el. Dolgoztam iskolàkban különböző korosztàlyú gyerekekkel, ès kèsőbb felnőttekkel is. Szívesen foglalkozok emberekkel - gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt. Személy szerint számomra is nagyon fontos a lelki/szellemi fejlődés, az önismeret, jómagam már több, mint 25 éve járom tudatosan ezt az utat. 

Az életemben felmerülő nehézségek arra sarkalltak, hogy ezeket mielőbb megoldjam, és a korlátaimat legyőzve mindennapi szinten a boldogság és a szeretet megélésére törekedjek. Olyan embereket szeretnék támogatni a fejlődésükben, akik hozzám hasonlóan meg szeretnének tapasztalni ezt az élményt, és hajlandóak lépéseket tenni ezért, önmagukért, a szeretetteljes életet választva. 

Hiszem, hogy minél több boldog ember van az egyének szintjén, annál több boldog ember lesz a szűkebb/tágabb környezetünkben, és annál jobb hellyé válik a világ. A változás mindig tőlünk kezdődik. Éppen ezért a pozitív pszichológiai szemlélet - a pszichológia egyik újabb ága -, mely a pszichológia kiegészítéseként arra fókuszál, hogy hogyan teheti az egyén a normális életet még teljesebbé és kiegyensúlyozottabbá - közel áll az életszemléletemhez.


Sok képzést, tanfolyamot megcsináltam az életem során, és ezek mind hozzáadtak az életemhez, segítettek az utamon. A pszichológiai tanácsadás mellett ezek közül elsősorban a Coaching és a ThetaHealing® segítségével szeretnék segíteni a klienseimnek, mivel mindkettőt viszonylag gyors és hatékony módszernek tartom. 

Hiszem, hogy életünk teljesebbé válása, potenciálunk megélése életfeladatunk. Szerencsére a környezetemben is úgy tapasztalom, hogy az értelmes élet megélése iránti igény egyre fontosabbá válik. Az élet folyamatosan kihívások elé állít minket, viszont aki legyőzi a nehézségeket: "mindent elnyer". Mindig VAN választásunk: felfele haladunk vagy lefele/ előre vagy hátra... 

Válasszuk hát a boldog, szeretetteljes életet!

Nekem is meg kellett tanulnom, hogy önmagunkkal foglalkozni, törődni  kell - ez a mi feladatunk magunkkal szemben, és ez nem önzőség, sőt!  Ha mi magunk rendben vagyunk, az a környezetünknek is jó, ill. akkor tudunk segíteni érdemben másoknak is. Sok minden érdekel, szabadidőmben többek között szívesen meditálok, jógázok, csikungozok, szeretem a zenét, olvasást, rajzolást/festést, mindenféle alkotó, kreatív tevékenységet. És mindenekelőtt nagyon szeretem a természetet. A klienseim a foglalkozások során minőségi én-időt élvezhetnek, teljes figyelemmel, empátiával fordulok feléjük.

Aki úgy érzi, hogy egy időre segíthetem az útját a "Lélek ösvényén" , várom szeretettel! 

Publikációim:

Krisztina Muskovits: Die Suche nach sich Selbst: mit Hilfe der Orientierung zur Großen Mutter in Hermann Hesses Demian (VDM Verlag Dr. Müller, 2009)

Egészség határok nélkül - dohányzásprevenciós társasjáték (Siklós Anita klinikai pszichológussal közösen)